A kivándorlás a küzdelemről szól

A kivándorlás a küzdelemről szól. Ebben a történetben a küzdelem nem a mindennapok gyakorlati nehézségeit jelenti, hanem egy másik közösségbe való beilleszkedés problémáját. Ez a probléma néhány embert képtelenné tesz a letelepedésre még a saját országában is. Antonis Christakos, egy 75 éves görög férfi mesélte el nekem az életét bevándorlóként. Találkozónk elején egyik kedvencével, ’tsipouro’-val lepem meg: ez egy hagyományos görög törkölypálinka. Békésnek és nyugodtnak tűnik, kész megválaszolni a kérdéseimet, de ő is kíváncsi, hogy pontosan miről fog szólni az interjúnk. Rögtön bele is kezd hát a történetébe.

20130827 antonis 2

Antonis a Peloponnészoszi-félsziget déli részéről származik, bevándorló családból. Fiatal korától fogva tudta, milyen, mikor valaki egy jobb jövő reményében elhagyja az otthonát. Nagyapja az Egyesült Államokba költözött ki, „mielőtt még a ’bevándorlás’ kifejezést egyáltalán használni kezdték volna”, fűzi hozzá.

De Antonis nem csak „családi háttere” miatt akart elköltözni Görögországból. A második világháború és az azt követő polgárháború utáni fojtogató légkör elviselhetetlen volt számára, hiszen egy liberális, radikális és mélyen demokratikus családból származott. Az 1960-as évek elején, mikor Antonis elhagyni készült az országot, érvényben volt az ethnikofrones igazolványok rendszere. Ez a dokumentum azt volt hivatott bizonyítani, hogy tulajdonosa „elkötelezett az ország, az állam és a törvény iránt”. A ’biztonsági rendőrség’ ezeken keresztül gyűjtött adatokat az állampolgárokról: azoknak a görögöknek, akik ki akartak vándorolni, kötelező volt az igazolvány kiváltása. Akinek nem volt ilyen papírja, rendkívül nehezen talált munkát, az állam veszélyesnek nyilvánította és illegális tevékenység gyanúja alatt állt. Az Egyesült Államok és Ausztrália „népszerű bevándorlási célpontok” voltak akkoriban, ezért valamilyen hivatalos dokumentumot (mint például az állami igazolvány) kértek a határon átlépni kívánó görögöktől. Németországban azonban egyre növekvő igény támadt a munkaerő beáramlására. A Német Gazdasági Csoda idejében járunk, amikor az országnak minél több munkásra volt szüksége. Antonis 21 évesen költözött Németországba, amikor „Görögország szinte meg akart szabadulni a fiataloktól, akik, lévén radikálisak, veszélyeztették a fennálló konzervatív társadalmi rendet”.
Miközben leveszi a szemüvegét, arról kezd beszélni, mekkora sokkot élt át ott; hogyan gondolta tévesen, hogy „pénz ömlik majd az utcákon is”, és hogyan érezte magát süketnémának egy idegen nyelvet beszélő országban. Magányos volt kint, hiszen a többi görög kivándorló segítség helyett csak még több gondot okozott neki. Antonis abban a hitben utazott ki Németországba, hogy ott görögnek lenni különleges dolog, ám gyorsan rájött, hogy minden, amit addig tanítottak neki, hazugság volt. Az új életével kapcsolatos tévhitek a társas életre is kiterjedtek. Egyedül egy idegen országban, szakma híján betanított munkásként képtelen volt kommunikálni és szocializálódni a körülötte élőkkel. „Nem volt kihez szólnom, annyira kétségbe esettnek éreztem magam, hogy már csak az öngyilkosságra tudtam gondolni, mint egyetlen megoldás” – meséli. „Ott álltam egyedül, az éjszaka közepén, a Rajnát néztem a partról és kész voltam arra, hogy ugorjak.”

De a görögök szerint minden rosszban van valami jó is. Antonis azon az éjszakán találkozott pár némettel, akik segítettek megváltoztatni az életét, bevonták a társasági életbe és új nézőpontokra nyitották fel a szemét. Antonis belépett az SPD-be, a Német Szociáldemokrata Pártba, miközben Görögországot a katonai junta irányította. Különböző szakszervezetekhez csatlakozott, és beiratkozott egy szociológiai kurzusra is: úgy érezte, betanított munkásként nem tudna tovább élni, az az élet nem neki való. Miután lediplomázott, egy, az evangélikus egyház által működtetett szervezetben talált állást, mint szociális munkás: bevándorlókat oktatott a kulturális sokk fogalmáról.

Leginkább az bántja, hogy Görögország „soha nem segítette a görög bevándorlókat Németországban”. Úgy tűnt, inkább meg akartak szabadulni ezektől az emberektől; ugyanakkor „az USA-ba vándorlók támogatást kaptak az anyaországtól, hiszen túl messze voltak ahhoz, hogy könnyen visszatérhessenek”. A Németországban akkoriban működő görög iskolák kiváló példái ennek a magatartásnak. A görög bevándorlók oda járó gyerekei, nem németül tanították, nem tanultak meg németül, így képtelenek voltak a társadalomba integrálódni. Ezidőtájt néhány bevándorló úgy döntött, visszatér Görögországba. Antonis, aki a visszatérésük előtti képzésért volt felelős, így beszél a tanítványairól: „Úgy hitték, Görögország egy mesebeli hely, maga a paradicsom. Az igazság azonban az, hogy egy hamis világ volt.” Rengeteg, a görög állam által létrehozott bürokratikus procedúrával kellett szembenézniük azoknak, akik vissza akartak térni szülőföldjükre. Végül sokaknak újból Németországba kellett utaznia , mivel a hazatérési folyamat túl nehéz, túl bonyolult és túl drága volt számukra. A görög állam úgy állította be a történteket, mintha ezek az emberek szabad akaratukból tértek volna vissza Németországba, nem az igazságtalan visszatelepedési folyamatok miatt.

Antonis elveszett görögnek érzi magát; „egy ember, aki másokat tanított a kivándorlásról és a kulturális sokkról, míg saját maga sosem tudott megbirkózni az ezek által okozott fájdalommal.” Mikor 30 év távollét után hazatért, megpróbálta megtalálni az összhangot a Németországban átéltek és az akkori görög valóság között. Szerinte ma a felszínesség ural mindent; képtelen mély beszélgetést folytatni a környezetében élő görögökkel. Megkérdezem, hogy szeretné-e újból elhagyni az országot. Azt feleli, nem bírná ki a német teleket, a szeptembertől áprilisig tartó szürke égbolttal. A görög napra és égre vágyik, de mélyen belül az ő Görögországára is – egy olyan helyre, ahol hazavárják, ahol otthon érezheti magát még akkor is, ha az aktuális politikai helyzet és az életkörülmények miatt távozni kényszerül.

20130827 antonis 1

A kivándorlás nyomai meglátszanak rajta. Sajátos a testtartása, a viselkedése és a megjelenése is. A beszédmódján érződik azoknak a kultúráknak és embereknek a hatása, akikkel élete során találkozott. Tiszteletet vált ki abból, aki megismeri, és a szemeiből azt olvashatjuk ki, amire mindannyian vágyunk: csak szeretet, szabadság és megértés, nemzetiségtől függetlenül. De emellett magával hozza az utazás, a kultúra és a világpolgárság hangulatát – és néha, amikor valami helytelen vagy taszító dolgot tapasztal, a szenvedést is, mindazért, ami megbánthat minket, és minden nehéz időszakért, amivel valaha szembe kell néznünk.

Szerző

[crp]

Anastasia Karouti (Görögország)

Tanulmányok / foglalkozás: angol nyelv és irodalom, fordítás // oktató, edző, fordító, festő

Beszélt nyelvek: görög, angol, román

Európa… a fészkem, a kiindulópontom, a hely, ahol megmutahatom a képességeimet; az Akropolisz és Erdély isteni fényei.

Blog: caramelisedfruits.tumblr.com

Fordítás

Virág Mezőfi (Magyarország)

Tanulmányok / foglalkozás: pszichológia

Beszélt nyelvek: angol, francia, magyar

Európa…a sok apróság, ami közös bennünk és amiket gyakran észre sem veszünk.

Fordítás

Regina Boda (Magyarország)

Tanulmányok / foglalkozás: Value chain management Dániában

Beszélt nyelvek: magyar, angol, német, egy kevés dán

Európa…izgalmasabb, mint hinnéd.

Author: maria

Share This Post On

Submit a Comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

css.php

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás