Kelet-európai romák: balkáni otthon és nyugati remény közt

A 2007-es EU-bővítés óta romák ezrei érkeznek Németországba. Mi történik vajon egy kisebbséggel, amely szinte sehol sem kívánatos?

Jelenleg kereken tizenegy millió roma él Európában – és minden negyedik európai inkább nem foglalkozna velük. A hírük hihetetlenül rossz; ugyanakkor alig van olyan nép, amely a polgári fantáziát annyira felizgatta volna, mint a „vad cigányok“. 2007 óta kelet-európai cigányok ezrei menekülnek a balkáni gettókból Németországba. Mi történik vajon velük?

A fehér blúzos nő csak lábjegyzet. Alicia csak egy fél mondatban említi, lehalkítja a hangját. „Látod ott azt a nőt? Szerettem volna ruhát venni a lányomnak. Nem ad el nekem semmit. Csak szid, és elűz.“ A dortmundi Nordmarktnál tűz a nap a standokra, lárma, fejkendők, szaladgáló gyerekek. Alicia sógornőjével, Rosával és a gyerekekkel a játszótéren áll. Romák, és úgy is néznek ki, színes szoknyák, fejkendő, arany fogak. Ha be akarnak vásárolni, nincs könnyű dolguk.

Nem a fehér blúzos nővel kezdődött ez a történet. A nőnek is van története, amelyet nem szükséges hosszan magyarázni: „Meglopták a romák“, így mondja Alicia. Erről van hát szó, ez az a pont, amely mindig rögtön szóba kerül. Mivel így van, és mivel az eladónő védeni akarja a standját, és mivel nem egészen világos, hogy ki és miben hibás, Alicia lányának máshol kell körbenéznie. Hogy a nő németeknek is vonakodna-e eladni, ha a tolvajok németek lettek volna, már nem kérdezi Alicia. Főképp nem egy olyan városban, ahol a romákról szóló vita kényesebb, mint bárhol máshol Németországban.

Mindennek az alapja a 2007. januári EU-bővítés: Románia és Bulgária új tagállamok lesznek, az állampolgárok megkapják a szabad költözés jogát. 2006-ban mintegy 500 román és bolgár volt bejelentve, 2007-re megháromszorozódott a számuk, 1600-ra nőtt. 2013-ban kereken 3200 az arány, ám a be nem jelentettek száma egyértelműen magasabb. Hogy miért éppen Dortmund, rejtély a szakemberek számára. „A bevándorlók rövid idő alatt nagyon kevés város között oszlanak meg”, mondja Michael Schäfer, a Német Szintik és Romák Észak-Rajna-Vesztfália Tartományi Szövetsége tagja. „Egyes közösségek, mint Dortmund és Duisburg teljesen túl vannak terhelve az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben.“

Dortmund, a gazdaságilag gyenge, magas munkanélküliséggel és erős jobboldali jelenléttel bíró város nehéz szociális helyzetben lévő, elszegényedett, gyakran analfabéta balkáni romákat fogad be – siralmas kombináció. Etnikumuk híre nem könnyít a helyzeten. A származási országoktól pedig senki se várjon támogatást: Ott örülnek, hogy megszabadultak tőlük.

20130830 roma

A romániai roma Alicia és Rosa szintén a családjaikkal költöztek ide – bár nem a Balkánról, hanem a válság sújtotta Spanyolországból. „Azt mondták nekünk, itt minden nagyon jó“, emlékszik Alicia. „Biztos ország, jó munka.“ Az útjuk Nordstadt, a problémás kerület egyik lepukkant roma-házában végződött. Aliciának nincs munkája, és csak bevásárolni megy ki az utcára. Interjú? „Szegény emberek vagyunk, négy gyerekem van“, mondja Rosa. „Mennyit fizetsz érte?“ Aztán nevet: „Csak viccelek, természetesen csinálhatjuk.“ Mindkettőjüknek hamar kedvükre válik a beszélgetés – egyébként nem beszélgetnek senkivel, mivel nem tudnak németül.

Alicia és Rosa igazi romák – ellentétben sok más bevándorlóval. Hiszen ha bár mindig roma bevándorlókról van szó, sokan egyáltalán nem azok az újonnan beköltözöttek közül. Frank Merkel a Caritas integrációs szervezetétől 50 százalékra becsüli a számukat. A többiek egyszerűen csak románok és bolgárok. Jogilag nincs, társadalmi szempontból azonban nagy különbség van, mondja Merkel.  „Abban a pillanatban, amint romaként tekintenek rájuk, akkor is, ha egyáltalán nem azok, súlyos előítéletek kerülnek elő, amelyek társadalmilag teljesen elfogadottak. A származási országokban az előítéletek ennél gyakran még hevesebbek.“

A cigány-ellenesség, ellentétben a zsidó viccekkel és a négergyűlölettel, minden probléma nélkül beszédtéma lehet egy kávé mellett, még ma is, egy állítólag felvilágosult Európában. A klisék aligha alapulnak személyes tapasztalatokon: a romák száma a legtöbb európai országban elenyészően csekély, az állampolgárok többségének soha nem volt velük dolga. Valóban kriminálisabbak, erkölcstelenebbek, nehezebben integrálhatóak más embereknél?

Egy valami mindenképp igaz rájuk: nehezen definiálhatók. Hiszen a legtöbb etnikummal ellentétben a „roma” fogalom számtalan különböző alcsoportot foglal magába, akik különböző országokban gyökeresen eltérő hagyományok szerint élnek, illetve azokat is, akik magukat részben az előítéletektől való félelem miatt nem annak vallják. Egyesek, mint például a német szintik, már hatszáz éve ugyanazon a területen élnek, generációk óta német állampolgárok és nem különböznek különösebben német származású szomszédaiktól. Mások, mint a kelet-európai romák, a 19. századig rabszolgák voltak, és a Balkánon többnyire ma is gettókban élnek. Csak a történelmük közös. Talán nem elég egzotikus, talán egy kissé túl sok sértettség rejlik benne ahhoz, hogy különösen gyakran emlegessük. A történet indiai parasztokról szól.

A mai India észak-keleti részéről erednek a romák gyökerei, akik abban az időben sok más néphez hasonlóan földművelésből éltek, míg 1000 körül rabszolgaságba kerültek. Fogságból fogságba kerülve szelték át Ázsiát; hazájukhoz fűzött reményeik már rég elhaltak. Végül néhányuknak sikerült a menekülés, ők a Balkánon keresztül Nyugat-Európa felé vették útjukat. A félreértések itt kezdődnek: Hiszen Európában senki nem ismeri az üldözésükről szóló történetet, és csavargóknak tartják őket. Amellett pedig az ördögök atyafiságának, a törökök kémeinek és hasonlók. Nem tartott sokáig, míg megkezdődtek az első romaüldözések.

A következő évszázadokban majdnem mindenütt hoztak szigorú vagy kevésbé szigorú roma-ellenes törvényeket. Közülük a legtöbb következménnyel járó: A romák gyakran nem telepedhetnek le a városokban, és nem végezhetnek iparos munkát. Itt rejlik az állítólag tipikus roma foglalkozások, mint például vásári mutatványos, zenész vagy jövendőmondó gyökere. Az elűzéssetéssel szegénység jár, a szegénységgel bűnözés és a bűnözéssel jön a polgárok haragja és az elűzetés. Egy ördögi kör, amely a náci időben érte el csúcspontját, 500 000 – 1,5 millió ember kiirtásával. A legtöbb holokausztról szóló könyvben ez máig csak egy lábjegyzet.

A társadalom legalsó rétegében eltöltött kerek ezer évnek ma is megvannak a nyomai. Különösen zavaros a helyzet a Balkánon, ahol a kisebbségeknek a kommunizmus bukása óta újra keserű szegénységgel kell megküzdeniük, és az etnikai zűrzavarban virágzik a nacionalizmus. Senki sem akar cigányországnak számítani. „A romák helyzete jelenleg minden bizonnyal Magyarországon a legnehezebb“, mondja Frank Merkel a Caritastól. „De Bulgáriában és Romániában sem könnyű.“ Ennek következtében sokan Nyugat-Európába menekülnek – például Dortmundba.

A Nordmakton véget ér az árusítás. Rosa és Alicia az árnyékba ültek a játszótéren, a nap forrón perzseli az aszfaltot. Miközben Rosa a gyerekekkel foglalkozik, Alicia elmeséli a történetét.

Alicia gyermekkora rövid: tizenhárom évesen férjhez adták, sok román roma lányhoz hasonlóan illegálisan. Mihelyst legális lett a házasság férjével Spanyolországban, Malagában telepedetek le, ennek tizenhárom éve. A sógornője Rosa és a férje is ott voltak már. Spanyolország vált az utazásaik kiindulópontjává és egyben második hazájukká is, amely, ebben nem egészen biztosak, talán első hazájuk is. „Hiányzik Spanyolország”, mondja Alicia. „Az emberek annyira melegszívűek és nyitottak, sokkal kevesebb az előítélet. Nagyon jól éreztük ott magunkat.” Jó munkája volt, óvónőként és képzett tolmácsként dolgozott („legtöbbször a rendőrségen”, mondja halvány mosollyal). Alicia szereti a nyelveket.

Hogy miért esik a német ennyire nehezére, nem tudja. A gyerekek megpróbálják neki magyarázni, de a nyelv egyszerűen nem akar a fejébe menni. A román nyelveket, mint természetesen a spanyolt, de a portugált vagy az olaszt is könnyebben tanulja. Szeretett volna világot látni; így míg Rosa Malagában maradt, Alicia férjével együtt Spanyolországból Dél-Amerikába utazott, Brazíliába, Argentínába és Bolíviába. A vonaton édességeket árult, a férje a strandon kókuszdiót– boldog időszak volt. Romániába csak egyszer tért vissza, hogy a Dél-Amerikában született gyerekeinek román útlevelet kérvényezzen. Rosa soha nem járt újra ott. A származásuk csak sokkal később lett meghatározó számukra: 2007-ben, az EU-bővítéskor.

Mit hozott magával a bővítés? Új lehetőségeket teremtett-e a kelet-európai romáknak? Vagy inkább megerősítette a balkáni országok romaellenes didaktikáját? „Túl korán csatlakoztak ezek az országok“, mondja Michael Schäfer a Német Szintik és Romák Észak-Rajna-Vesztfália Tartományi Szövetségétől. „Az EU elmulasztotta azt a lehetőséget, hogy a kisebbségek jobb integrációját követelje.“ Most érzékeli a következményeket.

A szükséges intézkedésekkel kapcsolatban sincs egységes vélemény: nagyvonalú támogatás a balkáni országoknak, vagy mégis inkább az új célországokba való integráció? Hiszen a legtöbb roma az új országban se kerül ki a szegénységből, ami elől menekül. „Nehéz helyzet elől menekülnek, de nem kerülnek ki belőle.“, mondja Frank Merkel a Caritastól. Dortmundban jelenleg a bevándorlók csupán 13 százalékának van munkaviszonya.

Nincs állandó alkalmazotti viszonyuk – mert nem szabad, hogy legyen. Hiszen az EU szabad költözködési joga szerint a bevándorlók 2014-ig csak egyéni vállalkozóként dolgozhatnak. Végzetes kiindulási helyzet ez egy idegen országban. Szükség esetén feketemunkával tartják magukat a víz felett, vagy azt teszik, amit látszólag amúgy is sokan elvárnak tőlük. „Az emberek mindig azt mondják: cigányok, ti loptok”, meséli Alicia. „Természetesen vannak olyanok, akik lopnak. De hát nincs más lehetőségük. Én is azt tenném, hogy enni adhassak a gyerekeimnek. Ők fontosabbak számomra, mint Németország.” Léteznek ehhez hasonló mondatok, ezek szítják a kerekasztal vitákat.

Aliciának szerencséje van: a férje talált az építkezésen munkát. Ő maga nem sokkal ezelőtt érdeklődött a munkaügyi hivatalnál, hogy van egy óvónői képzettsége, dolgozhatna-e azzal. Nem kapott engedélyt. Csak 2014-től dolgozhatnak a roma bevándorlók állandó alkalmazottként. Rosa, a sógornő szkeptikus: „Hiszen ugyanezt mondták nekünk három évvel ezelőtt is. Akkor se kaptunk engedélyt.”

Időközben minden résztvevő egy olyan helyzettel küzd, amely senki számára se elégséges. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Dortmund városa csupán az integrációs segélyekért száz esetenként 1,1 millió Euróval számol. „A közösségek magukra vannak hagyva a költségekkel“, panaszolja Frank Merkel. Ha támogatás érkezik, akkor gyakran helyi projektektől – mint például a dortmundi Planerladen e.V. frissen alapított IRON projektje.

Gamze Caliskan tudja, milyen érzés idegennek lenni. A török származású német nő családja a hetvenes években jött a Ruhr-vidékre, persze nem a gettóból és nem analfabétaként, de az érzést, mondja Caliskan, azt ismeri. A bizonytalanságot és az előítéleteket, igen, legfőképp azokat. Most segítséget nyújt azoknak, akik hasonlóan nehéz helyzetben vannak: A „Romák Integrációja a Dortmundi Nordstadtban” (németül röviden: IRON) projekt vezetőjeként, amelyet 2012 októberében engedélyeztek.

A Planerladen a legmegfelelőbb helyen található: a Nordstadt közepén, döner árusok és call shopok között, nem messze a hírhedt Ekelhausoktól. A romákkal kapcsolatba kerülni ennek ellenére se egyszerű feladat: „Sokaknak rossz tapasztalataik vannak a hivatalokkal” meséli Caliskan. „Elsősorban a románok nagyon félénkek. Sokan elsőként azt kérdezik, hogy a gyámügyi hivataltól vagyunk-e.“ Hogy megnyerjék a bizalmukat, az IRON munkatársai a Nordmarkt körüli internetkávézókba mennek, beszélgetni kezdenek az ottani férfiakkal, és például filmestre hívják meg őket. Időközben mintegy 150-200 romát értek el, mondja Caliskan.

A kihívások listája hosszú: „A bevándorlóknak minden területen hiányosságaik vannak”, mondja a szociális munkás. „Képzés, tudás, nyelv, anyagi problémák.” Az IRON emberei segítenek nekik hivatalos ügyeket intézni, németet tanulni vagy orvoshoz menni. A legtöbb bevándorlónak esetleg egyáltalán nincs betegbiztosítása és ezért az orvosok nem fogadják őket. És akkor még ott vannak a szinte lakhatatlan házak: penész, nincs meleg víz, apró lakások, amelyekben nagycsaládok a lehető legszűkebb térben élnek. „Sokak számára ez a legutolsó kiút.”

Alicia és Rosa is ezeknek az Ekelhausoknak az egyikébe került: „Mikor megérkeztünk, nem volt meleg víz, minden mocskos volt”, meséli Alicia. „Az előző bérlő egyszerűen kiszórta a szemetet az ablakon, az egész udvar tele volt szeméttel.” Mindketten egy ügyvédhez fordultak. Hamar kiderült, hogy a főbérlő el volt adósodva. Azóta az ügyvéd törődik a lakással, van meleg víz, a szemetet is elvitték. Rosa és Alicia büszkék a sikerükre.

Ennek ellenére: Nem akarnak hosszú távon itt maradni. Nem annyira a szegénység miatt, inkább, mert nem érzik itt jól magukat. A legidősebb tizenegy éves lányukat csúfolták az iskolában. „Cigányok, koszos cigányok”, Alicia ismeri ezeket a szavakat. Mikor a lánya otthon van, arra kéri az anyját, hogy ne hordjon többé roma ruhákat, mert kínos számára. Alicia vonakodik: Hiszen ez a kultúrájuk része. Fél, hogy a gyerekei elfelejtik azt, ami neki sokat jelent. Az iskolában legtöbbször egyedül ül a kislány, nem játszik, nem beszél. Alicia tehetetlennek érzi magát: „Hát mit tudok csinálni?” Az iskola egy pszichológust ajánl.

A bevándorlásnak vannak adatai: a német statisztikai hivatal szerint 2012-ben 175.000 bevándorló érkezett Romániából és Bulgáriából Németországba. Ám ugyanabban a statisztikában egy másik szám is szerepel: ebben az évben 104.000-en tértek vissza a származási országukba. A párbeszédekben ritkán bukkan fel ez a szám. Jobban hangzik hatalmas bevándorló-hullámokról beszélni. Ám Rosa és Alicia kívánsága nem egyedi eset: „Sokan mennek vissza”, mondja Gamze Caliskan. „Itt semmihez se tudtak kezdeni.“ Michael Schäfer szerint is „nagyon magas a visszavándorlási arány.” Jönnek, keresnek és újra mennek. Hiszen a legtöbb migránssal ellentétben a romáknak ezer éve ugyanaz a problémájuk: „Mindenhol kisebbségben vannak“, mondja Caliskan.

Rosa és Alicia is újra a Balkánra szeretnének menni. Romániába, „a mi országunkba”, mondja Rosa. Hogy ott mi vár rájuk, nem tudják. De azért meg lehet próbálni.

[crp]

Szerző

Alina Schwermer (Németország)

Tanulmányok / foglalkozás: újságírás és történelem

Beszélt nyelvek: német, angol, francia, spanyol, olasz, orosz, egy kevés arab és portugál

Európa…ahol jó lenni.

Illusztrációk

Andreea Mironiuc (Románia)

Szabadúszó illusztrátor, csokoládéfüggő, főállású álmodozó.

Tanulmányok: Multimédia Dizájn és Kommunikáció

Beszélt nyelvek: román, angol, spanyol

Európa…ahová a szívem húz.

Portfólio: www.andreeamironiuc.com

FB: www.facebook.com/andreeaillustration

Fordítás

Anna Czenthe (Magyarország)

Tanulmányok / foglalkozás: nemzetközi kapcsolatok

Beszélt nyelvek: német, angol, magyar

Európa…szülőföldem helye a világban, ahol barátokat találhatok és kultúrákat ismerhetek meg.

Fordítás

Regina Boda (Magyarország)

Tanulmányok / foglalkozás: Value chain management Dániában

Beszélt nyelvek: magyar, angol, német, egy kevés dán

Európa…izgalmasabb, mint hinnéd.

Author: Anja

Share This Post On

Submit a Comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

css.php