Négy jövőkép, egy valóság: a homoszexualitás Oroszországban

Andrey Glushkóval beszélgettünk, aki Spanyolországba költözött, hogy “szabadon” élhessen, továbbá barátjával, Anastasiya Belickayaval, a fiatal politikatudóssal, Nina Ivanovaval és az El Mundo (spanyol napilap) moszkvai tudósítójával, hogy kiderítsük, miért nem tartja az oroszok 74 százaléka társadalmilag elfogadottnak a homoszexualitást.

Oroszország és Spanyolország Európa teljesen ellentétes felén helyezkednek el: észak és dél, kelet és nyugat. Oroszország Ázsiával határos, míg Spanyolország Afrikával. Óriási földrajzi elkülönülés, amely azonban nem vetett gátat a két ország közötti kapcsolatnak.

Ennek ellenére is jelentős különbségeket találunk a két állam társadalompolitikiájában, amelyeket a PEW Kutatóintézet tárt a nyilvánosság elé egy egyszerű kérdéssel: „Elfogadhatja-e a társadalom a homoszexualitást?”. A spanyolok 88 százaléka igennel válaszolt (a legmagasabb arány a világon), míg az oroszok 74 százaléka nemmel (az egyik legalacsonyabb arány a világon).

A tanulmány által közzétett adatok a két ország jogalkotásában is megnyilvánulnak. Spanyolországban 2005 óta engedélyezett a meleg párok házassága azonos feltételekkel és egyenlő jogokkal. Másrészről viszont, a BBC egyik, a szexuális beállítottság elleni diszkriminációt tárgyaló jelentése szerint az azonos neműek közti kapcsolat Oroszországban nem törvénybe iktatott, és nem létezik rá vonatkozó jogszabály sem.

Mindazonáltal Oroszországban nemrég fogadtak el egy törvényt, amely szankcionálja a „nem hagyományos szexuális beállítottságnak” vagy „a hagyományos és nem hagyományos szexuális beállítottság társadalmi egyenlőségének” fiatalok körében történő terjesztését.

Xavier Colás, az El Mundo moszkvai tudósítója a következő képpen értelmezi az oroszországi törvényt: „Habár ez a törvény annak érdekében lett elfogadva, hogy a ’melegek’ üzenetét távol tartsák a fiataloktól, a gyakorlatban megakadályozza, hogy a homoszexuálisok szervezeteket hozzanak létre, nyilvánosan tüntessenek, vagy akár csak a médiát használják…”

Mindezen felmérések és törvények mögött emberek állnak – és az ő véleményük. Mi a Meeting Halfwaynél több  oldalról megközelítve szerettünk volna felmérést készíteni, négy eltérő nézőpontot felhasználva ugyanarról a témáról. Andrey Glushkó, aki szexuális beállítottsága miatt hagyta el Oroszországot; Anastasiya Belickaya, aki nem hiszi, hogy a homoszexuálisok természetüknél fogva azok; a fiatal  politikatudós, Nina Ivanova, aki azt meséli, hogy Oroszországban a fiatal homoszexuálisoknak el kell rejteniük szexuális irányultságukat, különben akár ’huligánok’ is rájuk támadhatnak; és az El Mundo moszkvai tudósítója, Xavier Colás, aki szerint Oroszországban a közvélemény párhuzamot von a melegek és a pedofília között, ezzel is megnehezítve a vitát.

INTERJÚ ANDREY GLUSHKÓVAL

Andrey Glushkó 26 éve született Krasnodar egymilliós városában, Oroszország déli részén, Cáucaso közelében. Közgazdaságtant tanult Pyatigorskban, és beleegyezett, hogy megossza velünk, miért hagyta el szülőföldjét, és telepedett le Madridban.

Milyen volt az életed Oroszországban?

Boldog voltam; érdekelt Oroszország történelme, kultúrája, irodalma, festészete. Kulturális szempontból nézve imádom az országomat, de az életkörülmények nem valami jók, különösen nem a homszexuálisok számára. Ha meleg vagy, és normális életet szeretnél élni, családot szeretnél a jövőben, sohasem leszel szabad, az életed sohasem lesz csendes, egyszerű és normális.

Miért hagytad ott Oroszországot?

A helyzet az, hogy Oroszországban minden olyan felgyorsított tempóban történik. Mire betöltöd a 22-t, mindenki elvárja, hogy idősebb legyél, stabilabb és letelepedettebb életet élj, feleséged és gyerekeid legyenek – különben furcsán néznek rád az emberek. Én már 22 éves voltam, megszereztem a  diplomámat, volt munkám, és minden jól ment, amíg rájöttem, hogy nem volt ott számomra semmi más. Nem lehetett párom vagy családom, a két világom összeütközésbe került. El kellett döntenem, hogy a ’normális’ életemet akarom-e folytatni, vagy el akarok költözni, és új életet kezdeni, teljesen előről. Úgy döntöttem, jobb a semmiből újrakezdeni…hiszen ott sem volt semmim. Az én világomban, Oroszországban, a homoszexualitásról még csak nem is beszéltek. Volt egy szűk baráti köröm, ami melegekből állt, de az egész nagyon titokzatoskodó volt. Ezért otthagytam mindent, megmondtam a családomnak, hogy külföldön akarok tanulni, ez volt az egyetlen dolog, amit elárultam a szüleimnek. Az édesapám még mindig azt hiszi, hogy a kultúra miatt élek itt, hiszen a szüleim nem tudják, hogy meleg vagyok, és igazából soha nem is fogják. A húgom tudja, neki úgy egy éve elmondtam.

És mi a helyzet Spanyolországgal, itt jobban érzed magad?

Igen, boldog vagyok, imádom Spanyolországot, ez a második hazám. Habár nagy kihívásnak találom az egyedüllétet, a spanyolok egy kicsit…hogy is mondjam, hiába vagy nyitott az emberek felé, nehéz igazán közeli barátságba kerülni egy spanyollal. Persze mindannyian elbeszélgetnek veled, udvariasan lefutják a kötelező köröket, de aztán mindenki eltűnik. A spanyolok nagyon nyitottak egy bizonyos pontig, de attól a ponttól kezdve már egyáltalán nem. Ennek ellenére jól érzem magam Spanyolországban, akár a teljes életemet leélném itt. Rengeteget utaztam Európa-szerte, és ezt az országot szeretem leginkább. Sokkal inkább biztonságban érzem magam itt, mint a saját szülőhazámban valaha is.

Te is érzed a felmérések által kimutatott tényezők hatását, befolyásolta a mindennapjaidat, hogy az oroszok többsége nem tolerálja a homoszexualitást?

Nem tapasztaltam agresszivitást Oroszországban, mert a valóságban olyan volt, mintha a homoszexualitás nem is létezne. Habár Putin új kormánya miatt többet beszélnek róla. Nem értem, miért tulajdonítanak ekkora jelentősséget ennek a témának, valószínűleg azért, hogy eltereljék a figyelmet a komolyabb dolgokról. A homoszexualitás kérdését napi rendszerességgel vitatják meg, rossz fényben tüntetik fel azt, míg végül az emberek el nem hiszik ezt. Valójában, amikor elfogadták a homoszexualitás hirdetését tiltó törvényt, az édesapám felhívott, hogy elmondja mennyire boldog ettől. Ezen felül az egyik politikai párt nyilvánosan is támogatja a melegek Vörös Téren való kivégzését. Vannak, akik kezdik elvetni a sulykot…

A Szovjetunió idején betegségként tekintettek a homoszexualitásra. Történt a közelmúltban ezzel kapcsolatos változás?

A tények szerint bebörtönöztek érte. Úgy gondolom, a legelszomorítóbb, hogy egy éles vonalat homályosítottak el. Nemrég fogadtak el egy törvényt a „homoszexualitás és a pedofília hirdetésének tilalmáról”. Úgy mutatja be ezt a két fogalmat, mintha összetartoznának. A probléma abból fakad, hogy oroszul nincs sok különbség a „buzi” és a „pedofil” szavak között, így sok átlag ember hiszi, hogy a pedofilok és a homoszexuálisok egy és ugyanazon csoportba tartoznak.

A homoszexualitás hirdetését tiltó törvényt a parlament közel összes tagja elfogadta. Nincs egy toleráns párt sem?

Van a politikusoknak egy rétege, akik nyíltan vállalják melegségüket, és harcolnak a jogainkért. De mindegy is, hiszen a fő probléma, hogy Oroszország állítólag demokratikus állam, de valójában nem az. Oroszország nem demokratikus ország, és soha nem is volt az. Számomra nem egy demokrácia látszatát kelti, sokkal inkább ismét egy diktatúráét, vagy valami hasonlóét. Mintha visszatérnénk a múltba.

Oroszország döntései ebben a témában más országokat is befolyásolnak. Spanyolországban például Oroszország megtiltotta az orosz gyermekek örökbefogadását, amíg a spanyol hatóságok be nem tudják bizonyítani, hogy ezek a gyerekek nem homoszexuális nevelőszülőkhöz kerülnek.

Oroszországban számos gyereknek nincs senkije. Én egy olyan iskolába jártam, amely árvákat és elhagyott gyermekeket is felvett. Láttam milyen életet élnek a túlélésért küzdve. Ezért úgy hiszem mindig is egyszerűbb lesz ezeknek a gyermekeknek, ha van édesanyjuk, vagy valaki, aki vigyáz rájuk, és aki mellettük lesz a bajban. Ennek ellenére az orosz kormány tevékenysége azt sugallja, hogy a homoszexuálisoknak nem kellene a gyerekek közelébe mennie vagy velük beszélnie, mert félnek, hogy megfertőzik őket ezzel a betegséggel.

Mit gondolsz, miért történik mindez Oroszországban?

Először is úgy vélem az orosz orthodox vallás az egyik legszigorúbb a homoszexualitással kapcsolatban, még a katolikusnál is szigorúbb. Másodszor, azt hiszem Sztálin a hibás, mivel ő hozta létre az első törvényeket a homoszexualitás ellen, és még mindig sokan hisznek az ő kommunista elveiben. Az egész valójában számos tényező összessége.

De ha Spanyolországra gondolunk, nagy számban találunk katolikusokat, akik nincsenek a homoszexualitás növekvő elfogadottsága ellen…

De itt Spanyolországban a homoszexuálisok egyszerűen nem értékelik ezt.

Tehát nem értékelik a szabadságot, ami megadatott nekik?

Nem, hozzá vannak szokva a nyugodt és egyszerű élethez. Én magam is ilyen lettem, de amikor a barátaim meglátogatnak Madridban, teljesen megdöbbennek. Körbesétálsz, és azon gondolkozol, vajon tényleg ilyen szélsőségessé vált-e a helyzet? Néha azért ők is eltúlozzák egy kicsit a dolgokat. Számomra a legfontosabb, hogy nyugodt és szabad életet élhessek.

Interjúnk végére érve engedj meg egy utolsó kérdést. Szeretnéd, hogy a neved megjelenjen az interjúban, vagy használjunk inkább álnevet?

Nyugodtan megjelenhet a nevem, nincs mit rejtegetnem.

 

2ana

INTERJÚ ANASTASIYA BELICKAYAVAL

Anastasiya Belickaya Szentpéterváron él, és Andrey Glushkó közeli barátja. Egy bocsánatkéréssel írta alá a nekem címzett emailjét, „Sajnálom, ha bárkinek az érzéseit megbántottam”.

„Hiszek az igaz szerelemben a homoszexuálisok között, DE az igazság az, nem hiszem, hogy minden homoszexuális eredendően meleg. A divat könnyen befolyásol néhányakat, talán éppen egy kreatív időszakot élnek meg, vagy csak valami újat szeretnének kipróbálni szexuális téren. Ami engem illet, ismerek néhány ilyen embert, de egyszerűen csak nem követem az életstílusukat. Másrészről, a világ természetes módon heteroszexuális, én, te, mindenki. De mindenkinek vannak gyengeségei és vágyai. Egy férfi választhatja a tradicionális párkapcsolatot a meglévő családi kapcsolatok mintájára, míg mások – és ez talán vallásosan hangzik – talán nem tudnak megbírkózni a saját belső vívódásaikkal, és a homoszexualitás felé fordulnak.

Meglehetősen nehéz nektek írnom, a férfiaknak, akik Spanyolországban élnek, az országban, amelynek mentalitása és életfilozófiája annyira különbözik Oroszországétól. A mi hozzáállásunk ehhez a témához visszanyúlik a történelemben. A homoszexualitás történelmileg nem volt egy jellemzően elfogadott párkapcsolati forma, én egyetértek ezzel. Nem akarom, hogy a gyermekeim, az édesapám és a nagymamám melegeket lássanak az utcán, akiknek természetes módon a bátorság, a bizalom, és végül, de nem utolsó sorban az erősebbik nem szimbólumának kellene lenniük.

A nyilvános tüntetést illetően azt kell mondanom, a „pornográf show” ellen vagyok. Ha a melegek normális életet szeretnének élni, nem kellene mindenkire ráerőltetniük ezt a témát. Megértem mennyire fontos a melegeknek, hogy megvédjék az életmódjukat, és megértem, hogy mennyire nehéz elviselni a mindennapos pszichológiai nyomást. Számos meleg barátom van, és nem beszélek velük a homoszexualitásukról, hiszen ugyanúgy kezelem őket, mint az összes többi barátomat, diszkrimináció nélkül.”

 

3nina

INTERJÚ NINA IVANOVÁVAL

Nina Ivanova, aki álnév alatt szeretne megjelenni, egy 23 éves lány, aki nemzetközi kapcsolatokat és regionális tanulmányokat hallgat, jelenleg Jekatyerinburgban él, az Ural fővárosában.  Bepillantást nyerhettünk személyes véleményébe azon törvény elfogadásával kapcsolatban, amely tiltja a nem-hagyományos kapcsolatok kiskorúak előtti hirdetését.

„Feltételezem, hogy a szexuális irányultság mindenkinek a magánügye. Minden ember, férfi vagy nő, szabadon kell, hogy megválassza ezt. De az a személy nem kényszerítheti a többieket, hogy ugyanazt válasszák, például a  homoszexualitást.  Másrészről viszont a homoszexuálisok sem kellene, hogy társadalmi nyomást érezzenek szexuális irányultságuk miatt. Oroszországban az emberek gyakran konzervatívak, amikor a homoszexualitás elfogadása a kérdés. A fiatal melegek el kell hogy rejtsék szexuális hovatartozásukat, különben a huligánok vagy az agresszív homofóbok áldozataivá válhatnak. Ezt nagyon szomorúnak találom.

Úgy gondolom, a barátaim is osztják a véleményemet erre vonatkozóan. Nagyvárosban élünk, sokat utazunk, és megértjük azt, hogy toleránsak kell lennünk, és tiszteletben kell tartanunk a többi embert, vallástól, kortól, nemzetiségtől vagy szexuális irányultságtól függetlenül. Ennek ellenére, amikor valaki, homoszexuális vagy heteroszexuális, nyilvánosan bizonygatja érzéseit és közszemlére teszi azokat, nagyon kényelmetlenül érzem magam, mert ez magánügy kellene, hogy legyen.

Sokszor hallottam már azt is, hogy „Ez a probléma nem annyira komoly, az emberek túl sok figyelmet szentelnek az LMBT témának. Oroszország sokkal nagyobb szociális gondokkal küzd, például sok gyerek éveket vár egy-egy óvodai helyre, stb.”

4xavier

INTERJÚ XAVIER COLÁSSAL

Xavier Colás az egyik legnépszerűbb spanyol napilap, az El Mundo moszkvai tudósítója. 2012 januárja óta tölti be ezt a pozíciót, előtte Szentpéterváron élt és tanult.

Miért gondolod azt, hogy a homoszexualitás nem elfogadott Oroszországban?

Úgy gondolom, hogy Oroszországban borzalmas az empátia hiánya, a civil társadalom nagyon gyenge, valójában nem is létezik. 30 ével ezelőtt Spanyolországban nem fogadtuk el a homoszexualitást, de tiszteletben tartottuk azokat a dolgokat, amelyeket nem értettünk meg.  Az idő múltával meghallgattuk ezt a közösséget, és büszkék lettünk rájuk. Oroszországban sokkal nehezebb az embereknek meghallgatni a másikat a saját bizonytalanságuk miatt, amelyet az ország identitászavara okoz. Ráadásul bizonyos értelemben teljesen tradicionális ez a társadalom, semmi nyoma sincs a feminizmusnak, a környezetvédelemnek és az asszociációs elméletnek, annak ellenére, hogy eléggé nyitott és liberális a válás, a szex és az internet témaköreiben. Viszont a közvélemény gyakran párhuzamot von a melegek és a pedofília között, ezzel is megnehezítve a vitát.

Gondolod, hogy ez az intolerancia a homofóbiának köszönhető, vagy sokkal inkább egy kulturális kérdés?

A kormány ellenségesen viszonyul a melegek szervezkedéseihez, de nem azokhoz, akik titokban tartják a kapcsolataikat. A Kreml nem szeretné, ha a melegek angolul adnának interjúkat a sajtónak, ezzel is növelve a kérdés népszerűségét, és rontva Oroszország megítélését. Másrészről az oroszok hagyománytisztelőek, és el is ismerik ezt. Tényleg úgy gondolják, hogy a melegeknek problémájuk van, és ők a társadalom perverzei. Nem hiszem, hogy az emberek tudják, miről is beszélnek. Nem tudják, mert nem hallgatnak meg másokat, és sokan még csak nem is beszélnek erről a témáról. Csak ülnek elrejtőzve a sötétben.  Nem az előítéletek létével van probléma, hanem azzal, hogy valójában alig van valaki, aki megfelelne ezeknek. A külső erőkkel szembeni bizalmatlanság, amely Oroszország elszigeteltségéből ered, nehezebbé teszi a probléma megoldását.

Vettél részt valaha olyan tüntetésen, amely védi a homoszexuálisok jogait, vagy olyanon, amely ellenzi ezt? Milyen volt a hangulat ott?

Igen, a hangulat nagyon feszült volt, sok az erőszakos ember aki csak azért van jelen, hogy sértegesse a többieket. A legfigyelemreméltóbb az oroszországi harcokban, hogy nem sok heteroszexuális van, aki harcolna a melegek jogaiért. Sokan nem tudják, hogy a sérültek nagy része valójában melegellenes. A melegek jogaiért vívott harcok felborzolják a kedélyeket Oroszországban. Amikor az emberek a téren átkelve azt ordítják nyolcszor egymás után, hogy „pedofil”, amikor  a tüntetők átszakítják a rendőrkordont, verekedve, ahogy haladnak előre, hogy szembenézzenek a melegellenes felvonulókkal, míg még néhány pofont kiosztva visszatérnének a tüntetéshez. Egyszer elmentem egy melegtüntetésre, és senki más nem volt ott, csak a rendőrség és én. Továbbá a ’gay pride’ (meleg büszkeség) zászlói gyakran megjelennek a parlamenten kívüli ellenzéki tüntetéseken, ennek ellenére, az ellenzékvezetők nem szeretik ezeket a témákat reflektorfénybe helyezni. Az egész helyzet olyan, mintha a falnak beszélnének. Napjainkban a melegjogi tüntetéseket betiltották; a meleg jogok kiskorúak körében történő hirdetését tiltó törvény egy vicc. Hiszen a valóságban mindenhol vannak kiskorúak, így a melegek nem nyilváníthatnak véleményt anélkül, hogy jogsértéstől ne kellene tartaniuk. Oroszország bezárta kapuit a homoszexuálisok előtt.

Gondolod, hogy javulni fog ez a helyzet a jövőben?

Semmi kétség. A homoszexuálisok meg fogják nyerni a harcot, ugyanúgy, mint Spanyolországban. Olyan lesz, mint az Amerikai Egyesült Államok a ’60-as években, amikor először kezdtek el melegjogi kérdésekkel foglalkozni. Nehéz, de folyamatosan fejlődő. Az orosz társadalmat nem a kormány vezeti, az emberek mégis készen állnak arra, hogy elszenvedjék a kormány irányítását, hogy a jövőben szabadok lehessenek.

Toleránsabbaknak látod a fiatal generációt?

Nem gondolom, hogy sokkal toleránsabbak, de határozottan sokkal nyitottabbak, és könnyebben meggyőzhetőek. A fiatalok sokkal készségesebbek, és kevésbé fogadják el a kormány szeszélyeit. Nagyon erőteljes különbséget lehet látni Moszkva, Szentpétervár és Oroszország többi része között. Néhány helyen ez egy komplexebb probléma, mert a számos meleget megtámadó helyi bandák büntetlenül garázdálkodhatnak. A fővárosban mindenki osztja a frusztrációt, mióta a melegek zárt ajtó mögött intézik magánügyeiket.

Én igazából a te személyes nézőpontodra vagyok kíváncsi, arról, hogy mi is történik valójában.

Egy évvel ezelőtt, egy buliban beszélgettem két orosszal, felhozva a melegek jogainak témáját. Mindketten elutasították, hogy belekeveredjenek, de nem használtak sértő hangnemet. Folyamatosan azt ismételték, hogy „Nem, nincs semmi problémám velük, nem ártottak nekem, ők azok, amik, nem tudnak változni, mi nem szeretnénk őket bántani.” Olyan volt, mintha szánalmat éreztek volna a melegek iránt. Néhány hónappal később, egy másik bulin ott volt az egyik meleg kollégám is. Egyáltalán nem csúnya, egy nagyon barátságos, latin-amerikai fiú, aki nagyon jól beszél oroszul. Megtalálva helyét az emberek zűrzavarában mindenkinek emlékezett a nevére, és mindenkinek bókolt. Magával hozta a vonzó barátját, egy csendes orosz fiút is. Ez ugyanaz a két srác volt. Mindenki le volt nyűgözve, mert annyival jobbak voltak, mint az orosz fiúk. Mindenki azt kívánta, hogy bárcsak az ő munkatársa is ilyen lenne. Végül múlt héten volt még egy buli. Ugyanaz történt. Volt egy nagyon édes meleg pár, egy orosz és egy spanyol fiú, mindketten fitnesz- és táncoktatók. A pár egész éjszaka a társaság középpontjában volt, és az este végén felvették egymást Facebookon, és a születésnapi bulikra hívták őket. „Csodálatosak!””Milyen kedves srácok!” Ezek persze nem a pedofília jelei. A kép, amely őrült, erkölcstelen pedofilokként tünteti fel a melegeket, továbbra is létezni fog, amíg az emberek nem látnak mást. Amint az emberek valós énüket kezdik el megmutatni, Oroszországban is le fog hullani a lepel a színjátékról. És amikor a színjáték, amely csak felesleges helypocsékolásként állítja be a melegeket eltűnik, a történelem lépésről-lépésre követi majd azt. Mint heteroszexuális,  mindig gúnyolódtam a „Meleg Büszkeség Napi Felvonuláson”, hogy mire olyan büszkék ők? Nincs semmi előnye, ha meleg vagy. Oroszországban megtanultam, hogy annak ellenére, hogy nem éri meg, légy büszke, és becsüld meg önmagad, mert ez a diszkrimináció elleni harc alapja. Ebben a homofób háborúban, az első dolog, amit Oroszország el fog veszíteni, a nők lesznek, ugyanúgy, mint a két srác történetében. Mindig a nők fognak először eltűnni.  És ahogy a homofóbok elveszítik a nőket, elveszítik a háborút is.

[crp]

Szerző

J. Ignacio Urquijo Sánchez (Spanyolország)

Tanulmányok / foglalkozás: újságírás és nemzetközi kapcsolatok

Beszélt nyelvek: spanyol, angol, német

Európa… lenyűgöző kultúrák keveréke, Shakespeare-től Cervantesig, Rila kolostorától a Roque Nublo-i napnyugtáig.

Blog: www.ignaciourquijo.wordpress.com

Twitter: @nachourquijo

 Illusztrációk

Andreea Mironiuc (Románia)

Szabadúszó illusztrátor, csokoládéfüggő, főállású álmodozó.

Tanulmányok: Multimédia Dizájn és Kommunikáció

Beszélt nyelvek: román, angol, spanyol

Európa… ahová a szívem húz.

Portfolio: www.andreeamironiuc.com

FB: www.facebook.com/andreeaillustration

Fordítás

Boda Regina (Magyarország)

Tanulmányok / foglalkozás: Value chain management Dániában

Beszélt nyelvek: magyar, angol, német, egy kevés dán

Európa…izgalmasabb, mint hinnéd.

Fordítás

Demeter Sarolta (Románia)

Tanulmányok / foglalkozás: menedzsment

Beszélt nyelvek: angol, magyar, román

Európa…a lehetőségek földje.

Korrektúra

Mezőfi Virág (Magyarország)

Tanulmányok / foglalkozás: pszichológia

Beszélt nyelvek: angol, francia, magyar

Európa…a sok apróság, ami közös bennünk és amiket gyakran észre sem veszünk.

Author: Regina

Share This Post On

Submit a Comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

css.php

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás